A félelem légköre

2012. január 22.

Le szeretném szögezni, hogy a tudóstársadalom részéről nincsen szó semmilyen félelemről a köztársasági elnök doktorátusát vizsgáló, vizsgálni hivatott bizottságban való részvételüket illetően. Érzésem szerint valamennyi társadalom- és természettudományban dolgozó kutató nevében bocsáthatom előre azt, hogy szeretnénk, ha a szakma kimaradna ebből az ügyből. Ez persze nehéz már most is, még nehezebb lesz a SOTE vizsgálata során, mivel az elnök maga kilincselt egy olyan portán, ahol nem ismerte az érvényben lévő szabályok okait. Magukat a szabályokat ismerte, ez kiderült szerdai nyilatkozata alapján, de hát hogy is ne ismerte volna, nincs olyan kisiskolás, aki ne lenne tisztában vele.

Csakhogy ezúttal a szabályok nem iskolai szabályok. Annak idején egy bunyó, adok-kapok, sapkaelvétel az iskola udvarán diákcsíny volt, felnőtt emberként ezt nem tesszük meg.

Nagyon elszomorodtam, amikor kiderült, hogy igaz a hír. Most persze senki nem vállalja, hogy részt vesz a bizottságban, amit a SOTE fel kéne, hogy állítson. De miért is vegyen részt valaki egy olyan "vizsgáló"bizottságban, ahol a vizsgálat tárgyát és kimenetelét ismeri? Korántsem csak arról van szó, miszerint kutatók arra szocializálódtak, hogy állásfoglalást mindig egy-egy procedúra végén hozzanak. A procedúra megvolt. Átnéztük a beadott disszertációt és a másik két művet, és hát szóról szóra egyezett. Azt a pácienst pedig, akinél egy daganat a főütőér nélkül nem távolítható el, nem sebészhez küldi az orvos. Nem sebész feladata.

Egyetlen mondatban túl lehet rajta esni, hogy a legsúlyosabb dolog, amit egy doktorátus kapcsán el lehet követni. A kamionsofőr nem hivatkozhat többé a homokozóban érvényes szabályokra. A doktori eljárásban, legyen az bármelyik, azt kell bizonyítani, hogy az önálló kutatáshoz szükséges képességeket megszerezte a doktorjelölt. Ennek birtokában lesz alkalmas olyan állások betöltésére, ahol szükséges ismerni azon módszereket, amikkel a korábban nem ismert tudás is megszerezhető. Aki pedig nem birtokolja ezeket a képességeket, saját maga nem tudja eldönteni azt se, hogy egy pozícióban végül is szüksége lesz-e rá, mert még sosem volt olyan élménye, hogy az emberiség elől korábban rejtve maradt tudást hasznosítson.

Annak ebben a kérdésben természetesen nincs helye, hogy nem is a pilótaengedélyét hamisította, csak a jogosítványát. Egy erkölcsi kérdésnek azonban lenne: hogy tudniillik visszautasított volna-e Schmitt Pál, legegyszerűbb esetben, egy adjunktusi kinevezést, ha nem is arra hivatkozva, hogy érvénytelen a doktorija, hanem csupán saját belátása alapján, hogy ő ehhez igazából nem ért. Erre azonban nem tudjuk a választ, és nincs is értelme merengeni rajta, mert olyan személy, aki nem érti a követelményrendszert, az nem tudja kompetensen ezt a döntést meghozni.

A bizottság

Nem hajlandók részt venni benne, mert a napnál is világosabb sajnos a helyzet. Félelem? Ugyanmár. Itt is az lenne a lényeg, hogy nem tartozik a szakmára az ereszdelahajam. Mitől félne egy 70 éves akadémikus? Elveszik a nyugdíját?

A Kossuth Rádióban szerdán a reggeli műsorban valami gyökeres változás történt. Egyrészt ott vált világossá szakmabeliek számára, hogy bizony igaz a hír. Ennél még nagyobb baj is megesett. Mindannyian találkoztunk már pályafutásunk során plágiummal, szemináriumi dolgozatok, laborjegyzőkönyvek, van aki szakdolgozatok formájában is. De ritkán fordul elő, hogy az a hallgató gátlástalan módját választja a védekezésnek. Nem feltétlenül kezdődnek ezek az esetek az egyetemről való kizárással. Schmitt Pál felhasználta a javítási lehetőséget. Beadott egy újabb plágiumot, ezúttal nem Georgievtől, hanem Klaus Heinemann német szociológustól.

Nekünk a tavaszi szemeszterben is meg kell buktatni azokat a hallgatókat, akik ilyent adnak be, a fegyelmi és egyéb következményekről nem beszélve. Hogyan tudok valakinek tisztességgel a szemébe nézni, és megfosztani az egyetemi diplomájától, ha őt meggyőzték nemzetünk vezetői arról, hogy egy doktorátus összecsalása csupán egy diákcsíny. Mit fog az az anyuka szólni ha az ő fiát buktatom meg, vagy vágja el a fegyelmi bizottság. Hogy "aljas tudósok!", "aljas tudomány!"...? Szomorúnak gondolom, hogy egy felsőfokú, vagy akár egy kutatóképzésben majd azzal kell kezdeni a szakirányú anyagot a félév elején, hogy milyen következményei vannak a másolt dolgozatoknak. Abban bízom, hogy maguknak a hallgatóknak lesz annyi józan belátásuk, hogy a mai szituációban nem próbálják ki ezt a kanyart.

A tét meg lett emelve. A kollégáknak nem azt kell megállapítaniuk a Schmitt-bizottságban, hogy az értekezés másolt-e, hanem hogy a kimosakodás, miszerint a másolás megengedhető lenne, hazug. És ez nem egy tudós feladata.