Zsidó sláger
2012. január 24.
Egy kis félreértés tagadhatatlanul van a dologban: de ezekben a fene gót betűkben az ördög ismeri ki magát.
A legújabb fejlemények azt látszanak alátámasztani, hogy dr. Schmitt Pál nem követett el plágiumot. Az eredeti szöveggel való gondos összevetés során ugyanis az derül ki, hogy a szerző feltűnően sok fordítási hibát vétett. Tulajdonképpen minden mondatra jut egy. Ez ugyan még önmagában nem zárja ki a lopást, de nézzük csak meg, milyen természetű hibákról van szó. Rendszeresen keveredik például az érem és az érme, és igencsak félrecsúszott a sportágak magyar megnevezése is. Csupa olyan hibát látunk, ami éppen a dr. Schmitt Pál által legjobban ismert sportszakmai kifejezéseket foglalja magába. Ezeket a hibákat ő nem követte volna el, különösen nem, hogy ismerjük, milyen súlyt fektet a magyar nyelv szépségének megőrzésére.
A másik igen szembeötlő furcsaság, hogy a Georgiev-szöveg és így a magyar nyelvű disszertáció is tucatszám tartalmaz más szakcikkekre történő hivatkozásokat. Sajnos azonban ezek a hivatkozások kimaradtak Schmitt Pál doktorjelölt saját irodalomjegyzékéből, melyet az értekezése végén sorol fel. Nyilatkozatából kiindulva tudta azonban, hogy az akadémiai életben legalábbis eléggé ciki egy kisdoktori értekezést ennyire kevés irodalmi hivatkozással benyújtani. A jelölt tehát rendkívül boldogan konstatálhatta, hogy Nikolaj Georgiev munkájában már össze vannak gyűjtve a témába vágó fontos kutatások, sőt, a felhasználást segítendő, ezek egy irodalomjegyzékként listázva is szerepelnek az eredeti munka végén. Valamiért mégis elfelejtette ezt a szakmailag is kitűnő eredeti bibliográfiát átemelni abba a saját csúf kurta kis felsorolásába, ami pedig az egyetlen végzetes veszélyt jelentette a doktori eljárásban disszertációjára. Ilyen butuska hibát, és oldalról oldalra nyomasztóan visszatérő lehetőséget nem vét el egyetlen doktorjelölt sem. Egy kutatási téma azt jelenti, hogy az illető az adott nézőpontból a világon a legjobban ismeri a kérdést. Ennek egyik betetőzése egy szakcikk, vagy egy még annál is komolyabb kisdoktori értekezés. Százszor is körbejárja a jelölt a témát és saját eredményeit munkaértekezletek, konzulensi, témavezetői megbeszélések, kollégákkal folytatott konzultációk, konferenciaelőadások és házivédések formájában. Ilyenkor már nem történik kisiskolás hiba. 200 oldalt megírni nem egy-két délután. Még másolni sem. És eme öngyilkossággal is felérő banális hiba oldalról oldalra folyvást visszatér, és egyre szúrja a disszertációját író jelölt szemét, miközben lebeg a feje fölött a 21 hivatkozásnyi irodalomjegyzék pallosa. (Egy kisdoktori értekezésben 1992-ben ennek többszöröse volt a szakmai elvárás; csupán egészen rendkívüli iskolateremtő géniuszok munkáiban találkozunk néha ennyire rövid bibliográfiával, hiszen egy ilyen szerteágazó munka egy széles körben ismert témában nem készíthető el ennyi háttérrel.) Dr. Schmitt Pál azonban magas szinten ért a sporthoz, és korántsem olyan élhetetlen, hogy ne tudna másolni. A jelek tehát többségükben feltűnően arra mutatnak, hogy a doktori disszertációt nem dr. Schmitt Pál írta, innen kezdve az úgynevezett plágiumvád nem áll meg.
Karinthy-díj
No igen, ami az érmét illeti, hát az igaz, hogyha az ember német fordító, nem lehet tekintettel ilyen hajszálfinom árnyalatnyi különbségekre, hogy minálunk a „folyó só” és a „folyosó” mást jelent.
Tekintettel arra, hogy Magyarországon a bizottság feladata nem foglalható össze annyiban, hogy a másolás meglétét cáfolja vagy megállapítsa, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem szükséges, hogy külföldi szakértőket kérjen fel. Hovatovább, ha az egyetem oktatói nem kívánnak részt venni, akkor nem is lesz más lehetőség. Miért ekkora az elutasítás, hisz a SOTÉ-n dolgozó tudósok megszokták, hogy nemcsak tudományos feladatokat oldanak meg? Egy halálhír közlése a hozzátartozókkal például a legkevésbé sem tudományos feladat. Na de melyik orvos vállalná ezt önként magára, ha a hozzátartozók jó előre leszögezik, hogy a nagypapa akkor is életben van, ha nem lélegzik és nem ver a szíve, és ezért eltemetni sem hagyják.
Nos, ha egy tudós, egy klinikai orvos szeretett volna ismertté válni, akkor erre meg volt a lehetősége. Ez esetben nyilván nem azzal akar közfigyelembe kerülni, hogy tagja egy fegyelmi bizottságnak. Ha élvezné a kifejezetten ilyen fajta népszerűtlenséget, már régen elment volna politikusnak.
Egy olyan kutatótól pedig, aki ötven év alatt sem akart sose közszerepet vállalni, végképp hogyan várhatnánk. A rendelő folyosóján a névtábla onnantól kezdve nem a sok évtizedes szakmai életutat sugallná, hanem az egyszeri „politikai” szereplést, melynek jellege ráadásul igen méltatlan. A páciensek a váróban többé már nem arról ismernék a doktort, hogy ő műtötte a szomszéd asszony csípőjét… Hát kérem, ez nem egy szakmai karrier, ezért kár lett volna anatómia vizsga előtt a hűtőből elővett tananyag fölött éjszakázni a patológián, ellátni a vérző sérülteket, hat éven át tanulni, szakvizsgázni, kandidálni, részt venni a nemzetközi kongresszusokon, szervezni a hazaiakat, megszerezni az orvostudomány doktora címet és a tanítványok, meg azok tanítványai előtt megtartani a székfoglaló beszédet. Kérem, politikusnak elmenni sokkal egyszerűbb.
Egy csalás lebuktatása legfeljebb odáig terjedően tudományos kérdés, hogy egyező-e a szöveg az eredetivel. Ez jelenleg Magyarországon belül nem szakmai ügy és nem bátorság vagy félelem kérdése. A megoldás tehát valóban az, hogy a disszertációt hitelesen vissza kell fordíttatni, majd, több kollégám véleménye szerint is, megkeresni vele a legkonzervatívabb élvonalbeli külföldi egyetemeket a szakvélemény elkészítéséért. Így senki nincs belekényszerítve abba, hogy komédiában érezze magát, a fordítók végzik a dolgukat, a szakértők megállapítják, hogy másolt-e a mű, a SOTE pedig visszavonja a doktorátust.
Kartinthy Frigyes Így írtok ti című sikerkönyve 1912-es megjelenésének 100. évfordulója alkalmából méltó lenne a Karinthy-díj első díjazottjának a doktori cím terheitől mentesült Schmitt Pált jelölni. Egyetlen probléma azonban, hogy erre a díjra se biztos, hogy érdemes volna, hiszen a kérdéses műfordítást valószínűleg nem ő végezte. Szerencsére ez kizárja, hogy szellemi eltulajdonítást követett volna el.
Így most már csak azt kell tisztázni, hogy csalással szerezte-e a doktoriját. Remélhetőleg sikerül, mert a jelen helyzetben dr. Schmitt Pál nemcsak a magyar intézményrendszert tiporja, hanem a magyar szakemberek boldogulását, a konzervatív értékrendet, a hitet és a magyar tudományos múltat is.
A jelen írás az 1992-ben érvényes új szabályok értelmében nem jelöli idézőjellel az idézeteket.
http://mek.niif.hu/00500/00588/html/vers0101.htm#29
